| |
|
|
|

|
|
Balázs Elemér Group
A Balázs Elemér Groupot, Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarát,
2000-ben alapította Balázs Elemér, a nemzetközileg is széles körben elismert
és keresett jazzdobos.
A zenekar, amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak, megalakulása
óta jelentős hazai eredményeket ért el (pl.: Fonogram díj, 2005.), továbbá
nagy sikerrel szerepelt több tekintélyes európai jazzfesztiválon is (pl.:
Bécs, London, Berlin, Hága, Prága, Pozsony, Skopje).
A Group kiemelkedően egyéni hangzásvilágot alakított ki; ennek legfőbb
jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi-
és női hang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé.
Emellett a zenéjük rendkívül változatos, ami abból fakad, hogy szívesen
kalandoznak például az etno stílus világában, és a legkülönbözőbb zenei
kultúrákból merítenek inspirációt. Ez érzékelhető az eddig megjelent albumaikon
is, hiszen mind a négy teljesen egyedi hangulatokat, zenei világot ragad
meg. Kritikusok szerint ez az a fajta elmélyült zene, ami bármilyen szituációban
hallgatható.
|
| |
 |
|
|
|
|
 |
|
Loop Doctors, feat. Brandon Fields /USA/
A Loop Doctors nevű formáció Romhányi Áron és Szendőfi
Péter közös duó produkciója.
Az együttes a mai modern és divatos zenei irányzatokat, mint a Drum'n'Bass,
Jungle, Breakbeat, NuJazz, Rap ötvözi a jazz improvizatív elemeivel. Zenéjükben
sok elektronikus effektet és samplereket használnak, de ugyanakkor az
extra hangzásokat leginkább akusztikus hangszereik természetes hangjainak
módosításával érik el. Törekednek arra, hogy produkciójuk minél előre
mutatóbb, progresszívebb legyen. Kizárólag saját szerzeményeket játszanak,
mely repertoár igen változatos és szélsőséges zenei stilisztikai skálán
mozog.
Ezen a koncerten a világ egyik legnagyobb nevű szaxofonosa, a Los Angeles-i
Brandon Fields lesz a zenekar sztárvendége. Brandon Fields
több mint harminc éve tartozik a világ élvonalbeli jazzmuzsikusai közé.
Számtalan jazz albumon szerepel, és egyéb más műfajok neves együtteseinek
is tagja volt, például a világhírű és igen népszerű funky zenekarnak,
a Tower Of Power-nek.
Vele közösen egy egészen egyedülálló produkció alakult ki, mely rendkívül
invenciózus együtt zenélést és széles ívű improvizációkat hordoz.
Igazi zenei csemege tele meglepetésekkel és sok - sok humorral. |
| |
 |
|
|
|
|


|
|
Joe Fritz Band & Deseő Csaba
Deseő Csaba 10 éves korában kezdett hegedülni, tanulmányait a budapesti
Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában folytatta, ahol 1961-ben kapott
diplomát. Mind a jazz-, mind a komolyzenei élet aktív résztvevője.
Első jazz együttesével a legendás Dália-klubban mutatkozott be 1963-ban.
Egy évvel később már felvételeket készített a Magyar Rádióban és Televízióban,
1966-tól számtalan külföldi jazzfesztiválon is fellépett. Első saját nagylemezét
Nyugat-Németországban készítette 1974-ben az MPS cégnél. A "Four
String Tschaba" c. lemezen német, angol és svéd muzsikusokkal játszott.
Első hazai LP-je az 1977-ben megjelent "Ultraviola", ezt két
további nagylemez követte, a kilencvenes évektől pedig hat CD. A hetvenes
évek óta játszik rendszeresen a híres zágrábi vibrafonos, Bosko Petrovics
együttesével. Az elmúlt évtizedekben olyan nemzetközi sztárokkal is fellépett,
mint Jean-Luc Ponty, John Lewis, Jiggs Whigham, Martin Drew, Dusko Gojkovic,
Gabor Szabo, Tony Lakatos, Tommy Vig. Az utóbbi években elsősorban a budapesti
jazzvilág fiatal muzsikusaival játszik együtt, a gitáros Gyárfás István
triójával, Cseke Gábor zongoristával, Joe Fritz klarinétossal, de állandó
vendégszólista a Benkó Dixieland Band és a Budapest Ragtime Band koncertjein
is.
|
| |
 |
|
|
|
|




|
|
Lakatos János és hivatásos táncművészekből
álló csapata, a "MOST!" |
| |
| |
 |
|
|
|
|
 |
|
László Attila Quartet
László Attila jazzgitáros, zeneszerző a Bartók Béla Konzervatórium jazz
tanszakának elvégzése után élvonalbeli hazai jezz együttesekben játszott.
Pályafutása során olyan neves külföldi művészekkel muzsikált együtt, mint
például Anthony Jackson, Randy Brecker vagy David Friedman. 1987 óta a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének tanára, big bandjének
vezetője. 1999-ben Szabó Gábor jazz életmű díjat kapott, ugyanebben az
évben megválasztották a Magyar Jazz Szövetség elnökévé, mely tisztséget
hat éven keresztül töltötte be. 2000-ben Weiner Leó zenepedagógiai díjat,
2003-ban előadói tevékenységéért Liszt díjat kapott.
Az utóbbi években quintetje, illetve quartetje hallható a leggyakrabban.
Az együttesben igen magas szintű képviselői vannak a modern jazz-nek,
a lüktető nyolcados zenének és a népzenei stílusoknak egyaránt. A kompozíciokban
a zenészek képesek ezeket a hatásokat egy természetes egységgé formálni
úgy, hogy abból teljesen eredeti, eleven muzsika születik.
A László Attila Quartet tagjai: László Attila
- gitár; Oláh Kálmán - zongora; Lattmann Béla
- basszusgitár; Borlai Gergő - dob |
| |
 |
|
|
|
|
| |
|
Fenyvesi Márton Trió
A Trió 2007 novemberében alakult, a Magyar Jazzszövetség Combo Versenyének
alkalmából, melyen a zenekar első helyezést ért el. Fenyvesi Márton pedig
megkapta a legjobb kompozícióért járó díjat.
A Fenyvesi Márton Trió tagjai: Fenyvesi Márton - gitár;
Horváth Balázs - bőgő; Varga Bendegúz
- dob
|
| |
 |
|
|
|
|
 |
|
Freezió Trió
A Freezió zenekar 2005-ben alakult, tagjai az Erkel Ferenc Zeneiskola
hallgatóiként ismerték meg egymást. Tagjai azóta változatlanok. Szalay
Tamás bőgős kilépésével alakult ki a ma is fennálló trió. A zenekar repertoárja
főként a mai mainstream jazz által inspirált páratlan metrumú saját számokból
áll. Az együttes több sikeres fellépést tudhat maga mögött vidéki és budapesti
klubokban, valamint a Benczúr-ház Jazz Jam Junior koncertsorozatának keretében.
A 2007-ben szervezett Kezdő Hang Könnyűzenei Tehetségkutató Versenyen
a második helyezés mellett, ők vehették át a legjobb zeneszerzői díjat
is.
A Freezió Trió tagjai: Sándor Bálint - gitár; Somogyi
Márton - zongora; Domján Péter - dob |
| |
 |
|
|
|
|
 |
|
Magi-Co Band
A Magi-Co zenekar ebben a formában három éve működik. Néhány feldolgozás
mellett, főleg saját kompozíciókat ad elő. Tagjai többféle zenei stílusban,
többféle formációban évek óta jelen vannak a magyar zenei világ palettáján.
A Magi-Co Band tagjai: Kiss Imre - dob; Jéga
Szabó Zsolt - basszusgitár; Magi Krisztián -
billentyű; Id. Pulius Tibor - gitár |
| |
 |
|
|
|
|
| |
|
Molnár Sándor Quintet
Friss formáció, értve ezt a létrehozásukra és zenéjükre egyaránt.
Ebben a felállásban 2008-ban alakult. A mainstream jazz hagyományait ápolva
nagy zeneszerzők darabjait elevenítik meg.
A Molnár Sándor Quintet tagjai: Molnár Sándor - szaxofon;
Subicz Gábor - trombita; Gayer Mátyás
- zongora; Farkas Norbert - nagybőgő; Csízi László
- dob |
| |
 |
|